2012. október 16., kedd

okt 17. szerda. A lányok leléptek.

Okt 17.

Hétfőn elmentünk a vízeséséhez, amiről alább néhány fotó.










Este egy combosat buliztunk Hari Boos azaz a főnökök hivatalos napja alkalmából. Persze ez csak ürügy volt, de tényleg ennek napja volt Malájziában, gondolom annyit mondani hogy hétfő, uncsi lenne.
Jól éreztük magunkat, két klubot látogattunk meg, eszegettünk, söröztünk. Engem még mielőtt elindultunk volna meginvitáltak a fiúk egy kis Sabah-ből való spáci italra, ami kókuszból készül. Alattomos fajta, brutál esrős, de finom. A klubokban végre hatalmasat táncoltunk, Seh Ling az egyik kedvenc táncpartnerem. Úgy táncoltam, hogy többen megkérdezték, minden oké, ól vagy, én meg csak röhörgtem és eszembe jutott ez a kis szöveg, amit nemrég a facebookon lőttem: 
Mindig is néptáncos akartam lenni, de rá kellett jönnöm, ahogyan én táncolok, olyan nép nincs. :)

Keddet zömmel végigaludtuk. Eleve fél egykor vertük ki magunkat az ágyból. A lányokkal kicsit úsztunk a tóban meg a medencében amikor épp kisütütt a nap, de flying foxozni nem tudtunk elmenni, mert délután már esett az eső újra.
Este egy újabb hokedlis helyen elköltött vacsi után elvittük a lányokat a buszhoz. Hiányozni fognak. Most nélkülük nagyon üresnek érzem a helyet.
Vigasztalva magamat ma, szerda reggel elmentem futni. Felfutottam a start ponthoz, kicsit edzettem, meditáltam, meteoroztam, majd egy hosszabb úton vissza lefutottam a hegyről vissza a táborba. Úsztam egy jót a tóban, majd mire letusoltam meghozták a reggelit. Midez 11-re. A reggeli nem ám friss kenyér lekvárral vagy gyümölcs, dehogy! Rizs, uborka, hal és csípős szósz. Na ez felébresztene egy halottat is!  

Ma lövésem nincs mi lesz, mert ugye mindig van lehetőség mindenre, de aztán mégis kiderül mit hogy csinálunk máshogy. Tervben van vadvizezés és flyin fox, este meg footsal edzésre mennek a többiek. Kiváncsi vagyok mi lesz. 

1 megjegyzés: