2012. október 19., péntek

okt 20


Okt 20.

Nagyon köszönöm a lélekersítő és támogató hozzászólásatitokat! Jól vagyok.

Még csütörtök délután kaptam egy üzenetet, hogy elvinnének a srác házához, ahol a többiek is vannak. Mentem. A család, a rokonok, barátok a házban voltak és az utcában. Sharithan teste pedig egy fehér üveg fedelű koporsóban feküdt gyönyörűen feldíszítve a nappaliban. Tradícionális india szertartás szerint folytak az események. A család étellel vendégül látta az érkezőket és folytak a kis beszélgetések. Késő este értünk vissza a szállásunkra.
Pénteken volt a temetésen. A fiúk már korán reggel odamentek, a csapat egy része pedig maradt, mert egy 100 fős csapat érkezett csapatépítésre. Én délben egy dolgozóval autóztam el Sharithon házához.
Rengetegen voltak ott, hisz a Malajzia több városából is megérkeztek a rokonok.


A koporsót a ház előterében az udvaron helyezték el, míg a gyásznép imákat mantrázott. A férfi hozzátartozók mint szoknya fehér lepelbe tekerve félmeztelenül  álltak a koporsó körül, felsőtestükön egy virágfüzér volt átvetve és testüket több helyen újjal csíkozott hamu díszítette. A halott mellé a koporsóba rizst és aprópénzt szórtak az emberek, miközben kifejezték utolsó szavaikat a fiú felé. 20 éves volt.
A koporsót eztán konvojjal követve egy díszített autóban elszállították a krematóriumba. Szintén nagyon szép szertartást követően a koporsó az égetőbe került.
Eztán visszamentünk a házhoz a családhoz, ahol mindenki újra összegyűlt. Az ajtóban lábat mostunk, és két kis levélkét vettünk a szánkba. Újra megvendégeltek étellel. Egy ilyen ceremónia után 45 napig naponta kétszer imádkoznak a hozzátartozók, ezzel segítve a lelket a helyes útja megtalálásában. Emellett nem esznek húst 45 napig és végig életben tartják a lángot amit a halála után gyújtottak meg.
A család engem is úgy kezelt, mintha mindig is ismertek volna. Vendégszeretők, barátságosak voltak. Mikor az anya és a lánytestvér jött oda hozzám hogy megkérdezze pontosan mi is történt, úgy éreztem újra megszakad a szívem. Elmondtam amit láttam és hogy csak pár napja ismertem a fiút, de nagyon jó időt töltöttünk együtt. Megköszönték, hogy ezekben a napokban boldogságot adtam neki és jó pillanatokat élhetett meg velem.
A család és barátok együtt mondtak imát a fiúért a házban, amit én csak a figyelmemmel kísértem. A szobában érezhető volt a srác jelenléte (akár hisz benne valaki, akár nem. Én igen. Nagyon nagyon súlyos jelentéte volt)
Szívbemarkoló nap volt, de mégis szép, ahogy a gyász pillanatait együtt, egymást támogatva élték meg.  
Éjjel 11-re értünk vissza a szállásra. Néhány sör után pedig beájultunk az ágyba. A testünk vágyta már a pihenést, de a rémálmok továbbra is élőek voltak. Csendben örülök annak, hogy a mentésre nem mentem a többiekkel, mert már attól lefagytam ahogy elmesélték min mentek keresztül a mentés során. Kívánok nekik gondolatban sok erőt, hogy mielőbb feldolgozzák az eseményeket és tovább tudjanak lépni. Érezhető, hogy ez az történés mindenki életét megváltoztatta és várhatóan lesz aki más irányt vesz majd.


Íme a fotók a tájról és a túránkról:



Pavin és a testőreim: Agilan, Sharithon (balról jobbra) A két srác mindig mellettem volt a túra során.



Sharithannal kacagva zúzunk a folyón. :)

Játszunk, fröcsköljük egymást, minha nem lennénk elégé elázva.

Üde zöld, illatos táj. csodaszép, száraz lábbal nem megélhető.

Én a tube-ban

Utolső csoportképunk, amit Sharithon készített.

Black&White.:)
Rest in piece, bro!


1 megjegyzés:

  1. Andikám! Le a kalappal előtted! Igen erős lány vagy!!!!! Vigyázz Magadra!
    Puszi
    Marcsi

    VálaszTörlés