November 14-22: Ulu Muda – Penang – Ulu Muda - Lankawi - Ulu Muda
A csoport után nov 14-én, még hétfőn, leléptem főnivel Penangba. Terveim
szerint Ipohba szerettem volna menni és résztvenni Sharithannak dedikált utolsó
közös imádságon. Igen nehézkes a kommunikáció így, hogy nincs térerő a dzsungelben,
plusz tapasztalataim szerint cca három napra előre terezni lehetetlen, annál
többre meg senkinek eszébe se jut. Ebből adódóan már szombaton leszervezni
előre, hogy kedden érkezem elhamarkodott volt, így végül nem is jutottam el
Ipohba. Némi stressz után úgy döntöttem visszamegyek a kedvenc fáimhoz és
remete leszek egy időre újra, mert az nekem jó. A fák nem kavarnak, nincs
félrebeszélés, nekik mindenhogy jó, és én ezt szeretem. Szóval rá kellett
jönnöm, hogy nem vagyok elég rugalmas és szerdán visszamentem az Earth Lodge-ba.
De hogy ne szaladjak annyira előre…kedd reggelig nem értem
el a fiúkat Ipohban, így úgy döntöttem maradok mégegy éjszakát Penangban, aztán meglátom. A napom szuperjól
alakult, mert újdonsült penangi bátyám meghívott, hogy ünnepeljem velük,
családjával, barátaival Dipavalit, ami egy spirituális hindu ünnep, a fény
ünnepének is nevezik. Az ünneplés leegyszerűsítve arról szól, hogy kora reggel
a templomban imádkoznak, szentelt vízzel tisztálkodnak, olajjal megmossák
fejüket, majd visszatértek a házba. Egész nap lényegében kajálnak és vendégeket
fogadnak. A gyerekek rakétákat eregetnek és csillagszóróznak. Ez az ünnep cca 3-7
napig tart és minden napnak más a funkciója, hagyománya.
Én kora délután érkeztem, a házukhoz, rengeteget ettünk,
iszogattunk, beszélgettünk. Gyerekekkel csillagszóróztunk, jól éreztük
magunkat. Késő este tértem vissza a szállásomra. Másnap hosszas hezitálás után
úgy döntöttem visszamegyek a dzsungelbe, jó az ott nekem. J
Főnit megcsörgettem, mire gyorsan kitalált magának egy okot,
hogy miért is vigyen el engem egészen Ulu Mudáig, a kikötőig autóval, azaz a
környéket bejártuk kocsival és fotókat készített a helyi legális vagy illegális
(?) fakitermelésről. Örültem, hogy elvitt, mert nélküle nehézkesen alakult
volna az utam, hisz így is két órát vártunk Amyre, pedig előre lebeszélték
telefonon, hogy mikor érkezünk.
Azóta a napok munkával teltek, takarítás, szeméthordás.
Szerda éjjel nagyon közelről hallottuk az elefántok hívását, bőgését. Reggel megtudtam
Amytől, hogy három elefánt be is köszönt a területre, akiket lámpával kergetett
el. Én biztonságban a szobámban maradtam, igen ijesztő ennyire közelről hallani
őket, ahogy bőgnek és ahogy recsegnek a lépteik alatt a fák. Csütörtök éjjel is
benézett kettő, mami és borja. Na akkor már Amy is csak a szobája ablakából
leskelődött. Szépen feltúrták a földet pár helyen, de szerencsére komolyan nem
zúztak le semmit.
Pénteken érkezett 18 fazon, akik egy kormányzati szervezet
zászlaja alatt (Wildlife department) hivatottak Malajzia élővilágát figyelni, feltérképezni
és elemezni. Két éjszakát maradtak. Néhányan beszéltek angolul, így jókat
csevegtünk.
Péntek délutánra a sok melótól totál kidőltem így aznap
pihentem, aludtam, rajzoltam, olvastam, szombat késő délután ugyanez volt a
program, mert lefáradtam a korábbról visszamaradt építési hulladékok cipelésétől,
no meg bedurcáztam a három piócától, ami megharapott, bár ők legalább
látványosan jóllaktak. Az idő többnyire fantasztikus, meleg, napos. Közeledik a
száraz évszak, így nem is esik már minden nap egész nap, aminek kifejezetten
örülök, mert volt egy nap, amire végre megszáradtak a cuccaim pár hét után –
eddig mindig minden nedves volt, amit nem vittem ki magammal.
Ezt a sztorit nem hiszitek majd el….
Vasárnap (nov 18) a vendégeink leléptek. 3 hajóval kivittük
őket a kikötőhöz. Ugyan két nap volt, míg megszáradt a szandálom, két másodperc
elég volt, hogy a csónakban megázzon, mert viccelődésből nekünk ütközött a
másik csónak, pincurit megbillentünk és nem pincurit beömlött a víz. A kevés
eső miatt pedig olyan alacsony volt a vízszint, hogy nem egyszer kellett a
homokpadokról lábon letolni a csónakot. Így indult a nap, bár ezeket már fel se
veszem.
Amyvel abban maradtunk, hogy amíg ő elmegy vásárolni, addig én
Karim, egy másik „kollega” családjánál várok és 5 majd körül visszamegyünk.
Örültem, mert a faluban legalább telefonhálózat van, így néhányat tudtam is
telefonálni. Karim házában 4 generáció él együtt, ahogyan gyorsban
végigszámoltam ez úgy 15 főt jelent. Karim, felesége, szülei (dédik), 6
gyerekük és közülük kettőnek a gyerekei (3 dédunoka). A cca velem egykorú 3
lánytestvér (Karim lányai) totál körbeugrált, minden léptem figyelték és folyamatosan
mellettem voltak. Étellel kínáltak, édességgel, sült bánnal, teával, kávéval. Miután
telefonáltam megkérdezték akarok-e tusolni, mondtam nem, jól vagyok így, köszi,
csak várok. 5 perc nem telt el, kérdezték akarok-e tusolni, nem, nem akarok,
majd mikor harmadszor is megkérdezték negyed órán belül, már akartam. Kölcsönöztek
egy kényelmes angry birds-ös pólót is, meg vadi új palmolive szappant. J
Nagy attrakció lettem a fehér bőrömmel és szőke hajammal, folyamatosan
bámultak, annyira tetszettem nekik. Új élmény volt.
Egy órán belül Hymer hívott, hogy reggel 10-re érkezik a
kikötőhöz és épp beszélt Amy-vel, aki azt mondta én biza ott fogok maradni
éjszakára a családnál. Ezen elsőre berágtam, de délután jött Amy és
megbeszéltük. Nem mintha egyetértettem volna azzal, hogy baromi fárasztó lenne
délután 5 kor visszahajózni, majd reggel 9 kor újra. Miután annyira egyszerűen
jött a helyzet és szeretettel, gondoskodóan fogadott a család, gondoltam csak
megnézem magamnak egy éjszakára hogy is élnek a helyiek. Azért kemény volt, egyrészt,
mert bármit csináltam, bárhova mentem valaki volt körülöttem és folyamatosan
étellel, itallal kínáltak, sőt összesen három ruhát akartak nekem ajándékozni,
a nekem ajánlott szobát gyorsban kitakarították, új párnákat húztak. Másrészt,
mert nem beszéltek angolul, pontosítok, az egyik lány beszél, csak nem ért
angolul, így amit kézzel lábban nem tudtam kifejezni, az nem ment át. Késő délután,
hogy történjen valami, megkértem Karim-ot, hogy autóval vigyen körbe a
dögunalom, 1000 lélekszámú faluban. Említeni sem érdemes ugye, hogy eme
attrakció keretében 7-en ültünk a kispolski méretű kocsiban, mert velem ugye
jönni kell, pedig gyanítom a lányok már látták a falut.
Estére a család összegyűlt, jött néhány haver, rokon, mind
megnéztek. A családdal lőttünk pár fotót. Na, az parádés volt, angry birds-ös
pólóban egy gyerekkel, két gyerekkel, a párral, a szülőkkel, együtt, külön,
másik ruhában, a nappaliban, a folyosón, mindezt fényképezőgéppel, telefonnal,
ami csak volt, minden momentumot megörökítettek, nyilván legnagyobb örömömre,
mert ugye híresen utálok pózolni.
Este helyi xFaktort néztünk a tv-ben, majd úgy kidőltem,
hogy a szobámban a 400 szúnyog sem zavart meg. Majdnem reggel hétig tudtam
aludni, nem mert addig akartam, hanem mert Putri, a kiscsaj akarta addig. Dörömbölt
az ajtón, mert annyira velem akart lenni. Vele egyébként jól elbohóckodtunk, szomorú
volt, mikor leléptem. Onnantól, hogy megtudta, hogy elmegyek, emelgetnem,
cipelnem és ölelgetnem kellett. Nagyon huncut és szívolvasztó mosolya van.
Szóval olvadtam rendesen.
Édesek, aranyosak, jó vendéglátók voltak, de őszintén, felszabadultam,
mikor leléptem.
Csupán másfél órát vártam főnire a kikötőben, majd
megérkezett és azzal kezdte, hogy éhes, enne valamit. Dél körül vissza is
hajóztunk a fáimhoz, majd röviddel érkezésünk után leszakadt az ég. Szerintem
főni hozta az esőt, így jól az orrára is koppintottam.
Ez elmúlt egy nap eseményei után, újra értékeltem pár
dolgot, például úgy vélem 5 órát várni Kairóban a reptéren, smafu. És igenis
rugalmas vagyok. J
Nov 20, kedd.
Tegnap jött főni, ma már le is lépett. A kikötőből az úton
idefelé láttunk 5 vadmalacot a folyó mentén túrni, két felnőtt, három picivel.
Nem szaladtak el a motor hangjától sem, nagyon helyesek voltak, méretileg jóval
kisebbek, mint otthon.
Ma délelőtt elmentünk megnézni milyen állapotban van a vadles.
Kb 5 perc csónakkal. A partra szállva majdnem térdig csúsztam be az iszapba,
vidáman megalapozva a rövid kirándulást. Van vele munka, de nem vészes.
Szeretnénk befejezni, mielőtt lelépek. Zárt, cca 9 méteren lévő viszonylag nagy
vadles, ami a meleg vizes forrásra néz. Ma odafelé az erdőben nagyon sok friss
elefánt lábnyomot találtunk, nagyban benne a pici lábnyom. A pici is kb. 3
tenyérnyi. Gyakran járnak arrafelé az erdőlakók, így kitaláltuk, ha sikerül
lakhatóvá tenni mielőbb az erdei kecót, egy éjszakát ott töltünk főnivel és
Amyvel.
Ma 11 körül ugye le is léptek, maradtam a tetőket javító
négy helyivel, akik kora délután szintén leléptek. Egyedül maradtam. Be kell
valljam sokat nem lófráltam a táborban nagy magányomban, mondjuk azért sem,
mert szakadt az eső. Azt azért megtapasztaltam milyen itt totál egyedül.
Ilyenkor persze mindenféle gondolatok az ember eszébe jutnak, de nem volt gond,
gyorsan rájöttem, hogy nincs mitől félnem egyedül sem. Néhány majom
körbeugrálta a házamat a fákon, de ők szerintem jobban megijedtek, mikor
vizslattam őket a teraszról. Ma nem égett bennem a tettvágy, így csak
olvasgattam és pihentem. Jótanács, ha hosszabb távra ilyen elszigetelt helyre
utaztok, ne csak komoly olvasnivalótok legyen, hanem egy-két Örkény-egyperces
kötet, versek, kedves történetek. Na, nekem ilyen nincs. Az „Into the wild”
(Jon Krakauer) és Huxleytól a „Szép új világ” van újra terítéken, na egyik sem
az a kacagós.
Az elszigeteltségről annyit, hogy ahogy írtam már
döbbenetesen jó pihenésre, arra hogy az ember szortírozza a gondolatait,
ugyanakkor nekem mostanra egyre inkább hiányzik a „minőségi” kommunikáció, a
hírek otthonról, rólatok, találkozások, stb. Röviden megfogalmazva a lehetősége
annak, hogy több opció közül választhatok. Mikor és mit szeretnék csinálni. A
városban ez szinte természetes, itt nem. Most igen kevés közül választhatok. Példaképp,
sokszor éppen nincs víz a konyhánál, szerencsére a szobámban igen, de macera
így egy teát csinálni és kézmosni sem lehet. Áram, csak az étkezőnél és a konyhában
van, csak este, ha megy a generátor…már amíg bírja. A szobámban nincs áram,
köszönhetően annak ugye, hogy ellopták a kábeleket. Este világítás fejlámpával,
vagy lámpással, ami hangulatos, de olvasásnál igencsak kell hunyorogni. A
zuhanyzómat a múlt héten megszerelte Amy, végre működik, de azért néha jólesne
a meleg víz is, már csak azért is, hogy kimossam rendesen a sampont a hajamból,
illetve esőerdő lévén itt szinte mindig minden vizes, nedves. Nincs hír, se
telefon, se net, amit egyébként szívesen negligálok, de néha jó volna hírt
kapni. Mindezeket nem azért írtam, hogy panaszkodjak, félre ne értsetek, ezek
nem nagy kaliberű gondok, de a teljesség kedvéért gondoltam vázolom az apró
kellemetlenségeket. Egy darabig simán tolerálható, én még itt járok, de
hosszútávon nem szeretnék így élni. Nagy értéket kaptak bennem ezek a „luxus”
dolgok, amiknek otthon szerencsére birtokában vagyok. J Ezek hiánya által
viszont én is jobban értem és tolerálom a kis falvakban élőket és a sokszor
beszűkült gondolkodásukat. Ja, és ha cigiznék én is ugyanígy füstölnék egész
nap, mint a helyiek szinte kivétel nélkül, különben szétenne az unalom, most
inkább olvasok.
Ma éjjel kettőkor beszaladt egy gekko a szobámba. Nem éppen
dzsungel sztenderd, de a felső ablakok nem zárhatóak, a lamellák fixen döntve
rögzítettek, így bármi kicsi be tud jönni. És lám. Arra ébredtem, hogy a 40
centis kis habteste szalad a falon és a lépteitől vízhangzik a gipszkarton falú
szoba, taktak taktaktaktak. Megrémült a drága, de mondjuk álmomból hirtelen
felverve én sem erre számítottam. Néztük egymást, egy darabig kergetőztünk, de
végül a seprűmet hívtam segítségül és a hívatlan vendég önként kiszaladt az
ablakon. Én nyertem! Napközben meg majdnem láttam egy kobrát, Amy kiáltott
nekem, de mire odaértem már beszaladt a patakba. Így hát nem láttam. Egyébként
rengeteg kígyó van ebben a régióban is, és szinte mind mérgező, de én egyet sem
láttam még, ami talán nem is baj. Elég, ha megnézem majd az állatkertben vagy a
könyvben. J
Csütörtökön, nov 22-én újra megyek Langkawiba. Pénteken
kirándulunk egyet a hegyekben, majd kiállításra megyünk. Szombat este meg
vissza. Akkor megint valahol a faluban alszom, de most másnál, vasárnap reggel pedig
vissza a kedvenc fáimhoz és az efikhez!
Képekben...
Penang, Gurney Drive-on a kedvenc kajáldám .Ha arra jártok Cucuk Udangot mindeképp egyetek!
A Gurney plázában rizsből készült kép a földön. Cca 2 méter átmérő, nem kis meló lehetett...
A szállásom Penangban. Star Lodge. A szobám a folyosó végén.
A társalgó a questhousban.
Egy festett kép az udvaron, Egy kínai templom van a szomszédságban...
Diwali Raj-éknál. Gyerekek csillagszóróznak.
Az étkező a házukban, rengeteg isteni kajával.
Rakéták az udvaron.
Ulu Muda, A kikötőben kávézóban.
Újra Ulu, Earth Lodge.
Monitor Lizard.
Monitor Lizard.
Cca két tenyérnyi bogár a fán. Igazából ez több jószág egyben és legalább mérgező. Nem kell matatni az biztos. :)
Amy Tisztítja a tetőt.
Pet figyelmébe ajánlom...a munkabiztonság általános szintet mutat az országban.
Esik az eső én süt a nap, én meg hammockolok.
Alacsony vízszint mellett teljesen hétköznapi esemény. Toljuk-húzzuk a hajót.
Malajziai életkép. Műanyag fonott szőnyeg, mobiltelefon, kávé, cigi, mezítlábazás, teraszon ülés, kajálás. :)
Gubirban, a család előterasza. Nálauk töltöttem ugye egy vicces éjszakát.
Körbejártuk a falut autóval.
A családi közös fotónk.
No comment...
A fürdőszoba.
A budi.
A szobám.
Étkező.
Konyha.
Ház kívülről.
A falu...
Putri, a kiscsaj.
A vadles.
Gurgulázva nevetés a családi együttlétről, pipa! :)
VálaszTörlés