reinstall in the jungle: November 14-22: Ulu Muda – Penang

November 14-22: Ulu Muda – Penang – Ulu Muda - Lankawi - Ulu Muda

A csoport után nov 14-én, még hétfőn, leléptem főnivel Penangba. Terveim szerint Ipohba szerettem volna menni és résztvenni Sharithannak dedikált utolsó közös imádságon. Igen nehézkes a kommunikáció így, hogy nincs térerő a dzsungelben, plusz tapasztalataim szerint cca három napra előre terezni lehetetlen, annál többre meg senkinek eszébe se jut. Ebből adódóan már szombaton leszervezni előre, hogy kedden érkezem elhamarkodott volt, így végül nem is jutottam el Ipohba. Némi stressz után úgy döntöttem visszamegyek a kedvenc fáimhoz és remete leszek egy időre újra, mert az nekem jó. A fák nem kavarnak, nincs félrebeszélés, nekik mindenhogy jó, és én ezt szeretem. Szóval rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok elég rugalmas és szerdán visszamentem az Earth Lodge-ba.

De hogy ne szaladjak annyira előre…kedd reggelig nem értem el a fiúkat Ipohban, így úgy döntöttem maradok mégegy éjszakát Penangban, aztán meglátom. A napom szuperjól alakult, mert újdonsült penangi bátyám meghívott, hogy ünnepeljem velük, családjával, barátaival Dipavalit, ami egy spirituális hindu ünnep, a fény ünnepének is nevezik. Az ünneplés leegyszerűsítve arról szól, hogy kora reggel a templomban imádkoznak, szentelt vízzel tisztálkodnak, olajjal megmossák fejüket, majd visszatértek a házba. Egész nap lényegében kajálnak és vendégeket fogadnak. A gyerekek rakétákat eregetnek és csillagszóróznak. Ez az ünnep cca 3-7 napig tart és minden napnak más a funkciója, hagyománya.

Én kora délután érkeztem, a házukhoz, rengeteget ettünk, iszogattunk, beszélgettünk. Gyerekekkel csillagszóróztunk, jól éreztük magunkat. Késő este tértem vissza a szállásomra. Másnap hosszas hezitálás után úgy döntöttem visszamegyek a dzsungelbe, jó az ott nekem. J

Főnit megcsörgettem, mire gyorsan kitalált magának egy okot, hogy miért is vigyen el engem egészen Ulu Mudáig, a kikötőig autóval, azaz a környéket bejártuk kocsival és fotókat készített a helyi legális vagy illegális (?) fakitermelésről. Örültem, hogy elvitt, mert nélküle nehézkesen alakult volna az utam, hisz így is két órát vártunk Amyre, pedig előre lebeszélték telefonon, hogy mikor érkezünk.

Azóta a napok munkával teltek, takarítás, szeméthordás. Szerda éjjel nagyon közelről hallottuk az elefántok hívását, bőgését. Reggel megtudtam Amytől, hogy három elefánt be is köszönt a területre, akiket lámpával kergetett el. Én biztonságban a szobámban maradtam, igen ijesztő ennyire közelről hallani őket, ahogy bőgnek és ahogy recsegnek a lépteik alatt a fák. Csütörtök éjjel is benézett kettő, mami és borja. Na akkor már Amy is csak a szobája ablakából leskelődött. Szépen feltúrták a földet pár helyen, de szerencsére komolyan nem zúztak le semmit.

Pénteken érkezett 18 fazon, akik egy kormányzati szervezet zászlaja alatt (Wildlife department) hivatottak Malajzia élővilágát figyelni, feltérképezni és elemezni. Két éjszakát maradtak. Néhányan beszéltek angolul, így jókat csevegtünk.

Péntek délutánra a sok melótól totál kidőltem így aznap pihentem, aludtam, rajzoltam, olvastam, szombat késő délután ugyanez volt a program, mert lefáradtam a korábbról visszamaradt építési hulladékok cipelésétől, no meg bedurcáztam a három piócától, ami megharapott, bár ők legalább látványosan jóllaktak. Az idő többnyire fantasztikus, meleg, napos. Közeledik a száraz évszak, így nem is esik már minden nap egész nap, aminek kifejezetten örülök, mert volt egy nap, amire végre megszáradtak a cuccaim pár hét után – eddig mindig minden nedves volt, amit nem vittem ki magammal.

Ezt a sztorit nem hiszitek majd el….

Vasárnap (nov 18) a vendégeink leléptek. 3 hajóval kivittük őket a kikötőhöz. Ugyan két nap volt, míg megszáradt a szandálom, két másodperc elég volt, hogy a csónakban megázzon, mert viccelődésből nekünk ütközött a másik csónak, pincurit megbillentünk és nem pincurit beömlött a víz. A kevés eső miatt pedig olyan alacsony volt a vízszint, hogy nem egyszer kellett a homokpadokról lábon letolni a csónakot. Így indult a nap, bár ezeket már fel se veszem.

Amyvel abban maradtunk, hogy amíg ő elmegy vásárolni, addig én Karim, egy másik „kollega” családjánál várok és 5 majd körül visszamegyünk. Örültem, mert a faluban legalább telefonhálózat van, így néhányat tudtam is telefonálni. Karim házában 4 generáció él együtt, ahogyan gyorsban végigszámoltam ez úgy 15 főt jelent. Karim, felesége, szülei (dédik), 6 gyerekük és közülük kettőnek a gyerekei (3 dédunoka). A cca velem egykorú 3 lánytestvér (Karim lányai) totál körbeugrált, minden léptem figyelték és folyamatosan mellettem voltak. Étellel kínáltak, édességgel, sült bánnal, teával, kávéval. Miután telefonáltam megkérdezték akarok-e tusolni, mondtam nem, jól vagyok így, köszi, csak várok. 5 perc nem telt el, kérdezték akarok-e tusolni, nem, nem akarok, majd mikor harmadszor is megkérdezték negyed órán belül, már akartam. Kölcsönöztek egy kényelmes angry birds-ös pólót is, meg vadi új palmolive szappant. J Nagy attrakció lettem a fehér bőrömmel és szőke hajammal, folyamatosan bámultak, annyira tetszettem nekik. Új élmény volt.

Egy órán belül Hymer hívott, hogy reggel 10-re érkezik a kikötőhöz és épp beszélt Amy-vel, aki azt mondta én biza ott fogok maradni éjszakára a családnál. Ezen elsőre berágtam, de délután jött Amy és megbeszéltük. Nem mintha egyetértettem volna azzal, hogy baromi fárasztó lenne délután 5 kor visszahajózni, majd reggel 9 kor újra. Miután annyira egyszerűen jött a helyzet és szeretettel, gondoskodóan fogadott a család, gondoltam csak megnézem magamnak egy éjszakára hogy is élnek a helyiek. Azért kemény volt, egyrészt, mert bármit csináltam, bárhova mentem valaki volt körülöttem és folyamatosan étellel, itallal kínáltak, sőt összesen három ruhát akartak nekem ajándékozni, a nekem ajánlott szobát gyorsban kitakarították, új párnákat húztak. Másrészt, mert nem beszéltek angolul, pontosítok, az egyik lány beszél, csak nem ért angolul, így amit kézzel lábban nem tudtam kifejezni, az nem ment át. Késő délután, hogy történjen valami, megkértem Karim-ot, hogy autóval vigyen körbe a dögunalom, 1000 lélekszámú faluban. Említeni sem érdemes ugye, hogy eme attrakció keretében 7-en ültünk a kispolski méretű kocsiban, mert velem ugye jönni kell, pedig gyanítom a lányok már látták a falut.

Estére a család összegyűlt, jött néhány haver, rokon, mind megnéztek. A családdal lőttünk pár fotót. Na, az parádés volt, angry birds-ös pólóban egy gyerekkel, két gyerekkel, a párral, a szülőkkel, együtt, külön, másik ruhában, a nappaliban, a folyosón, mindezt fényképezőgéppel, telefonnal, ami csak volt, minden momentumot megörökítettek, nyilván legnagyobb örömömre, mert ugye híresen utálok pózolni.

Este helyi xFaktort néztünk a tv-ben, majd úgy kidőltem, hogy a szobámban a 400 szúnyog sem zavart meg. Majdnem reggel hétig tudtam aludni, nem mert addig akartam, hanem mert Putri, a kiscsaj akarta addig. Dörömbölt az ajtón, mert annyira velem akart lenni. Vele egyébként jól elbohóckodtunk, szomorú volt, mikor leléptem. Onnantól, hogy megtudta, hogy elmegyek, emelgetnem, cipelnem és ölelgetnem kellett. Nagyon huncut és szívolvasztó mosolya van. Szóval olvadtam rendesen.

Édesek, aranyosak, jó vendéglátók voltak, de őszintén, felszabadultam, mikor leléptem.

Csupán másfél órát vártam főnire a kikötőben, majd megérkezett és azzal kezdte, hogy éhes, enne valamit. Dél körül vissza is hajóztunk a fáimhoz, majd röviddel érkezésünk után leszakadt az ég. Szerintem főni hozta az esőt, így jól az orrára is koppintottam.

Ez elmúlt egy nap eseményei után, újra értékeltem pár dolgot, például úgy vélem 5 órát várni Kairóban a reptéren, smafu. És igenis rugalmas vagyok. J

Nov 20, kedd.

Tegnap jött főni, ma már le is lépett. A kikötőből az úton idefelé láttunk 5 vadmalacot a folyó mentén túrni, két felnőtt, három picivel. Nem szaladtak el a motor hangjától sem, nagyon helyesek voltak, méretileg jóval kisebbek, mint otthon.

Ma délelőtt elmentünk megnézni milyen állapotban van a vadles. Kb 5 perc csónakkal. A partra szállva majdnem térdig csúsztam be az iszapba, vidáman megalapozva a rövid kirándulást. Van vele munka, de nem vészes. Szeretnénk befejezni, mielőtt lelépek. Zárt, cca 9 méteren lévő viszonylag nagy vadles, ami a meleg vizes forrásra néz. Ma odafelé az erdőben nagyon sok friss elefánt lábnyomot találtunk, nagyban benne a pici lábnyom. A pici is kb. 3 tenyérnyi. Gyakran járnak arrafelé az erdőlakók, így kitaláltuk, ha sikerül lakhatóvá tenni mielőbb az erdei kecót, egy éjszakát ott töltünk főnivel és Amyvel.

Ma 11 körül ugye le is léptek, maradtam a tetőket javító négy helyivel, akik kora délután szintén leléptek. Egyedül maradtam. Be kell valljam sokat nem lófráltam a táborban nagy magányomban, mondjuk azért sem, mert szakadt az eső. Azt azért megtapasztaltam milyen itt totál egyedül. Ilyenkor persze mindenféle gondolatok az ember eszébe jutnak, de nem volt gond, gyorsan rájöttem, hogy nincs mitől félnem egyedül sem. Néhány majom körbeugrálta a házamat a fákon, de ők szerintem jobban megijedtek, mikor vizslattam őket a teraszról. Ma nem égett bennem a tettvágy, így csak olvasgattam és pihentem. Jótanács, ha hosszabb távra ilyen elszigetelt helyre utaztok, ne csak komoly olvasnivalótok legyen, hanem egy-két Örkény-egyperces kötet, versek, kedves történetek. Na, nekem ilyen nincs. Az „Into the wild” (Jon Krakauer) és Huxleytól a „Szép új világ” van újra terítéken, na egyik sem az a kacagós.

Az elszigeteltségről annyit, hogy ahogy írtam már döbbenetesen jó pihenésre, arra hogy az ember szortírozza a gondolatait, ugyanakkor nekem mostanra egyre inkább hiányzik a „minőségi” kommunikáció, a hírek otthonról, rólatok, találkozások, stb. Röviden megfogalmazva a lehetősége annak, hogy több opció közül választhatok. Mikor és mit szeretnék csinálni. A városban ez szinte természetes, itt nem. Most igen kevés közül választhatok. Példaképp, sokszor éppen nincs víz a konyhánál, szerencsére a szobámban igen, de macera így egy teát csinálni és kézmosni sem lehet. Áram, csak az étkezőnél és a konyhában van, csak este, ha megy a generátor…már amíg bírja. A szobámban nincs áram, köszönhetően annak ugye, hogy ellopták a kábeleket. Este világítás fejlámpával, vagy lámpással, ami hangulatos, de olvasásnál igencsak kell hunyorogni. A zuhanyzómat a múlt héten megszerelte Amy, végre működik, de azért néha jólesne a meleg víz is, már csak azért is, hogy kimossam rendesen a sampont a hajamból, illetve esőerdő lévén itt szinte mindig minden vizes, nedves. Nincs hír, se telefon, se net, amit egyébként szívesen negligálok, de néha jó volna hírt kapni. Mindezeket nem azért írtam, hogy panaszkodjak, félre ne értsetek, ezek nem nagy kaliberű gondok, de a teljesség kedvéért gondoltam vázolom az apró kellemetlenségeket. Egy darabig simán tolerálható, én még itt járok, de hosszútávon nem szeretnék így élni. Nagy értéket kaptak bennem ezek a „luxus” dolgok, amiknek otthon szerencsére birtokában vagyok. J Ezek hiánya által viszont én is jobban értem és tolerálom a kis falvakban élőket és a sokszor beszűkült gondolkodásukat. Ja, és ha cigiznék én is ugyanígy füstölnék egész nap, mint a helyiek szinte kivétel nélkül, különben szétenne az unalom, most inkább olvasok.

Ma éjjel kettőkor beszaladt egy gekko a szobámba. Nem éppen dzsungel sztenderd, de a felső ablakok nem zárhatóak, a lamellák fixen döntve rögzítettek, így bármi kicsi be tud jönni. És lám. Arra ébredtem, hogy a 40 centis kis habteste szalad a falon és a lépteitől vízhangzik a gipszkarton falú szoba, taktak taktaktaktak. Megrémült a drága, de mondjuk álmomból hirtelen felverve én sem erre számítottam. Néztük egymást, egy darabig kergetőztünk, de végül a seprűmet hívtam segítségül és a hívatlan vendég önként kiszaladt az ablakon. Én nyertem! Napközben meg majdnem láttam egy kobrát, Amy kiáltott nekem, de mire odaértem már beszaladt a patakba. Így hát nem láttam. Egyébként rengeteg kígyó van ebben a régióban is, és szinte mind mérgező, de én egyet sem láttam még, ami talán nem is baj. Elég, ha megnézem majd az állatkertben vagy a könyvben. J

Csütörtökön, nov 22-én újra megyek Langkawiba. Pénteken kirándulunk egyet a hegyekben, majd kiállításra megyünk. Szombat este meg vissza. Akkor megint valahol a faluban alszom, de most másnál, vasárnap reggel pedig vissza a kedvenc fáimhoz és az efikhez!

Képekben...

Penang, Gurney Drive-on a kedvenc kajáldám .Ha arra jártok Cucuk Udangot mindeképp egyetek!